Friss hozzászólások

 
Első hét egyedül
griffin, 2006, augusztus 13 - 23:40

Eljött egy újabb hétfő anya elment dolgozni, apácskával nagyot rohangáltunk és ismét elmentünk ahhoz a nagyon szimpatikus doktor nénihez akitől is kaptam megint egy injekciót, hogy nehogy megvesszek. Ahogy ott állunk a rendelőben egyszer csak megláttam valamit ami a szék alatt egy kis kutyusnak hittem, igaz csodálkoztam, hogy rózsaszín kutyus, de hat a mai világban sosem lehet tudni. Gondoltam játszok vele. Elkezdtem ugrabugrálni meg vakkantgatni, de csak nem akart megmozdulni. Apáék meg csak nevettek rajtam, hogy milyen kis kerge vagyok mert hogy egy bakancsot akarok játszadozásra biztatni. Miután hazaértünk apa tett-vett majd egyszer csak ő is elment így egyedül maradtam a lakásban. Szerencsére hagytak nekem egy csomó játékot, így végül is nem unatkoztam, de nagyon hiányoztak nekem, hagytak egy kis pelust is. Gondoltam, ha már van miért ne oda pisiljek? Aztán ahogy játszadoztam egyszer csak megjelent anya, ennyire talán még sosem örültem neki, mint akkor amikor megjelent. Ö is boldog volt, hogy vigyáztam mindenre és, hogy ráadásul még a pelusra is pisiltem. Nem hitt a szemének, pedig ugráltam, hogy igen én vagyok az a kis ügyes, aki mindezt végig csinálta. Másnap reggel apával megmértük magunkat és 11 kg-ot mutatott a mérleg, büszke volt rám mindenki. Este aztán, megint ügyeskedtem, ahogy szaladgáltam egyszer csak láttam valamit a földön, ami jónak tűnt. Hiába kiabált apa, hogy fújj ne, ne edd meg. Én épp szelektív hallást tettettem és egyszerűen hamm bekaptam. Utólag kiderült, hogy jobb lett volna ráhallgatni. Az történt ugyanis, hogy lenyeltem egy géz darabot. Mondanom se kell, hogy megint megijedt mindenki és mentünk dokihoz és ismételten kaptam egy injekciót, ami egy csöppet se fájt, na de a hatása az annál rosszabb volt. Arra eszméltem, hogy kezdem elveszteni a lábaim alól a talajt, s egyszer csak mint ha valami megmozdult volna bennem. Valami megindult felfelé, s hoppá visszajött a géz lap, ami vagy 20 centi hosszú volt. Szörnyű belegondolni, hogy mi lett volna, ha nem kapok injekciót. Azt hittem ezzel véget is ér a tortúra, de mint kiderült egész este vissza-vissza kívánkozott valami belőlem. A következő napokban alig-alig volt kedvem bármihez is, meg enni is szinte csak a vitaminokat ettem meg. Na jó azért néha ettem egy kicsit.

Szombaton tettünk egy kis vidéki kirándulást, ahol is megismerkedtem egy velem egy idős drótszőrű német vizsla lánnyal, illetve egy kis tacskó fiúval. A vizsla pont olyan kis kajla volt mint én, s hamar egymásra találtunk, csak az a kis tacsi ne akart volna állandóan rám mászni, jó-jó megértem féltékeny volt, de akkor is. Vasárnap apával maradtam kettesben, mert anyának dolga akadt. Nagyot aludtam a tegnapi hancúrozásnak köszönhetően egészen délután fél 3-ig, amikor is apa fel keltett, hogy mozognom kéne már egy kicsit, mert megalszik a tej a számban illetve ennem is, mert már a vacsi helyett is inkább aludtam. Na jó ha ennyire akarja akkor felkelek, de enni nem akarok. Lementünk egy kicsit mozogtunk, de nem sok kedvem volt hozza. Kicsit később apa csinált nekem egy kis vacsit. Csak nekem készített egy kis rizses húsit. Hm-mm, hogy az milyen finom volt. Utána azért mégis csak megjött a kedvem egy kis játékhoz, lementünk és játszottam egy nagyot a haverokkal.

» griffin naplója

Archívum böngésző

« június 2017  
H K Sz Cs P Sz V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30    

Belépés

Keresés

Online felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 0 vendég van a webhelyen.

Új felhasználók

  • tamasbege
  • kozmizsuzsi
  • dorottya
  • tóthjenő
  • ozsvaldl

Véletlenszerű képek

 

| Copyright © 2006 www.airedaleterrier.hu - Minden jog fenntartva | Kapcsolatfelvétel |